Bejelentés


OPSZ KBE, Pécs Tanítani szóval is lehet, de nevelni csak példaadással


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










* * * * * * * Akik már nem lehetnek velünk... * * * * * * *

                        

__________________________________________________





Egyesületünket újabb veszteség érte: 2010. december 17-én 83 éves korában elhunyt a KBE legidősebb tagja, Buzási András.
Bandi bácsi 1995-ben, az megalakulás után 2 évvel csatlakozott az egyesülethez. Aktívan részt vett a munkában, de sajnos egészsége megromlott, egyre nehezebben mozgott. Amíg tudott, a heti megbeszéléseken mindig ott volt, amikor már nehezebben mozgott, a közösségi programokra akkor is szívesen eljött.
Élvezte a közös főzéseket, beszélgetéseket; a fiataloknak példát mutatott kitartásból, szeretetből. Azt mondta, „a fiatalok közt ő is fiatalnak érzi magát”.
Az elmúlt évben már tolókocsiba kényszerült, de soha nem panaszkodott, aki ismerte, tudja, hogy mindig jókedvű volt. Sajnos betegsége elragadta, de lelkesedése velünk marad, mindig szeretettel és tisztelettel emlékszünk rá.
Fájdalommal búcsúzunk tőle.


Temetése a pécsi központi temetőben lesz 2011. január 07-én 14 órakor.


__________________________________________________





2010 augusztus 20 szomorúsággal köszöntött az egyesületre: csapatunk alapító tagja, ügyvezető elnöke, Molnár László életének 66. évében elhunyt.
Laci bácsi -néhány társával együtt- lakossági járőrt szervezett, aztán 1993-ban megalapította az egyesületet, akkor még Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület néven. Fáradhatatlanul dolgozott, akik ismerték, tudják jól, hogy hajnalban ugyanúgy felkelt, szervezte a szolgálatot, mint éjszaka; bármikor is volt rá szükség, azonnal kész volt segíteni, legyen az egy eltűnt keresése, vihar utáni kár helyreállítása, rendőrrel közös szolgálat ellátása.
Megkapta a Kopácsi Sándor díjat, a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát, Pécs város Garai-díját, de a legbüszkébb arra volt, hogy a régi és új kollégákat éppúgy ismerte, mint a rendőrség és határőrség állományát, a területen élő lakosokat; megszervezte a SZEM mozgalmat, ami egy ideig remekül működött, aztán sajnos elhalt.
Alapításától tagja volt a Matrix Police-júliustól OPSZ Gépjármű Felderítő Szervezet-nek, évek óta pedig a dél-dunántúli régió vezetője.
Szigorúsága legendás volt, de senkit sem büntetett, hanem rávette a komoly munkavégzésre; az volt a célja, hogy mindenkinek ugyanúgy szívügye legyen a város biztonsága, mint neki. Súlyos betegsége sem akadályozta a munkában, csak lassította-kora ellenére ő rendelkezett a legtöbb szolgálati órával.
Minden nap harcolt a betegséggel, de az utolsó csatát augusztus 20-án elvesztette- ahogy a csapat is elvesztette Őt.
Családja mellette állt az utolsó percig. A szerető férj, apa, nagyapa, dédnagyapa, mindannyiunk szeretett Laci bácsija elbúcsúzott. Búcsúzunk most mi is.
Békés utat, Laci bácsi!











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!